A Szekszárdi-borvidék ősi kultúrtáj, ahol már a régi rómaiak is készítettek bort, akárcsak az első magyar királyok, akik szigorú rendeletekkel védték a nemes nedű termelését a régióban. A szőlőtermesztés-borkészítés még a török alatt is virágzott, akik ugyancsak kedvelték a szekszárdi kadarkát, a szorgos és boriszák svábok XVIII. századi betelepítésével pedig új lendületet vett a borkultúra. Innen fakadtak Liszt Ferenc és IX. Pius pápa kedvenc borai is és itt alapozta meg borkulturális ismereteit Babits Mihály vagy Lázár Ervin. A Szekszárdi borvidéknek a rendszerváltást követő fejlődése azt sejteti, hogy ez a borra termett táj a XXI. században is a legjobbak közé fog tartozni. A régió két fontosabb termőterülete a Szekszárdi-dombság és a Völgység, együttes kiterjedésük 2800 hektár. A föld hullámzó, rengeteg redőt vető felülete, a napsütötte löszdombokat tagoló, eltérő klímájú völgyek és öblök hallatlanul változatos termőtájat hoznak létre. Ezért az itt készülő borok az árnyalatok széles skáláján mozognak, legyenek bár vörösek vagy fehérek.

Míg Szekszárd a vörös, az 1998-tól önállósult, a Völgységi, Tolnai és Tamási körzetből kialakított Tolnai borvidék inkább a pompás, illatos, üde savú fehér borairól híres, melyek alapját a chardonnay, a tramini, a zöld veltelini, a rajnai rizling és a sauvignon blanc fajták adják. A remek fehérek mellett nagy, mély és komplex vörösöket is ki lehet bontani a tolnai löszdombokból, ahogy ezt a Tűzkő Birtok zászlósbora, a Tűzkő Domb-házasítás is bizonyítja. A szelíden hullámzó pannón kultúrtáj falvaiban-városkáiban, a paksi, mőcsényi, simontornyai, felsőnyéki és hőgyészi pincékben a gazdák mindig meleg vendégszeretettel várják a borra szomjazót. E települések közé tartozik Bátaapáti is, a szálkai és zsibriki tavak szomszédságában megbúvó, elképesztően szép fekvésű, piciny falucska, ahol a Tűzkő Birtok pincéi is megtalálhatók.